Projektmendzsment
Vállaljuk, hogy a projekt jóváhagyásától, illetve a támogatás odaítélésétől egészen a projekt lezárásáig elvégezzük a pályázati projektmenedzsmenttel kapcsolatos feladatokat, melyek a következő főbb tevékenységeket foglalhatják magukban:
- javaslattétel munkafolyamatok és ütemtervek kialakítására,
- támogatási szerződés megkötésének szakértői támogatása,
- közreműködés a közbeszerzési eljárások lefolytatásában,
- a közbülső jelentések (részbeszámolók) elkészítése,
- egyéb dokumentumok (műszaki, gazdasági, környezetvédelmi) elkészítése,
- pénzügyi menedzsmentben közreműködés, a végső pénzügyi elszámolás és a záró beszámoló elkészítése,
- a felelős hatóságok és az európai uniós szervek által a projekt végrehajtása során megkövetelt feladatok megfelelő teljesítésének biztosítása,
- projekttalálkozók keretében egyeztetések szervezése, lebonyolítása és részvétel egyeztetéseken,
- közreműködés a projekt pályázati szempontból történő szakmai és pénzügyi felügyeletében a támogatási szerződésben szereplő zárási időpontig (monitoring, belső értékelési rendszer kialakítása).
Amennyiben ügyfelünk belső erőforrásaiból, saját maga kívánja menedzselni az adott projektet, az OTP Consulting Románia igény szerint szakértői nap alapján elszámolt tanácsadási szolgáltatást nyújt a felsorolt területeken a projekt sikeres megvalósulásának elősegítése céljából. A tanácsadási szolgáltatás magában foglalhatja az egyes részfeladatok ellátását (pl. pénzügyi menedzsment), illetve a beszámolók ellenőrzését, minőségbiztosítását, a monitorozással kapcsolatos feladatok értelmezését, döntések előkészítését.
A projekt megvalósítására projektmenedzsment csapatot állítunk fel, amely az igényelt szolgáltatások körétől függően 1-3 főből áll. A projektmenedzsment feladatok elvégzésére ütemtervet készítünk, és meghatározzuk a legfontosabb feladatokat és a hozzájuk kapcsolódó felelősségi köröket. A folyamatos, gördülékeny munkavégzés érdekében fontosnak tartjuk a folyamatos kapcsolattartás biztosítását ügyfeleink illetékes munkatársaival.
Külön előnye lehet a közös együttműködésnek az anyavállalatunk, az OTP Bank közreműködése a különböző fejlesztési elképzelések megpályázásához szükséges önerő, illetve bankgarancia biztosítása terén, illetőleg a későbbi támogatások előfinanszírozásában. Ekkor az OTP Bank számára jelentős kockázatcsökkentő tényező, ha az OTP Consulting Románia által menedzselt projektekhez biztosít tőkét, hisz tevékenységünk eredményeképpen nagyobb rálátással bír az OTP Bank a finanszírozott projektekre, gördülékenyebb a finanszírozás során a számlák kiegyenlítése és egyben valószínűbb az OTP Bank számára a projekt problémamentes, eredeti céloknak megfelelő lezárása